Abu Kir és Abu Szir

Olvasási idő: 32 Perc

Az ország nagyjai helyeseltek, és ezt mondták: „Így lesz az jól, ó, idők királya! Nem mindenki olyan gazdag és bőkezű, mint te, dicsőséges király!” A király így válaszolt: „Helyesen beszéltek, csakhogy ez egy szegény idegen ember, aki városunkban berendezte ezt a fürdőt, amelyhez foghatót egész életünkben nem láttunk, és amely nélkül a városunknak nem volt se dísze, se értéke; ezért hát ha magasabb díjjal tiszteljük meg, az sem sok.” De a nagyok így feleltek: „Ha meg akarod tisztelni, tedd a magad pénzén, a szegényeket pedig részesítsd abban a kegyben, hogy olcsón járhassanak a fürdőbe, és áldani fognak alattvalóid. Ami pedig az ezer dinárt illeti, hát az igaz, hogy az ország nagyjai vagyunk, de a mi lelkünk mégse nyugodna bele, hogy ilyen sokat adjunk, hát még a szegényeké!” A király most így szólt: „Ti, országom nagyjai, ti adjatok neki most fejenként száz dinárt, egy mamlúkot, egy rabnőt és egy rabszolgát.” – „Rendben van – felelték azok -, ezúttal megadjuk neki, ezután pedig fizessen mindenki tetszése szerint.” A király meg azt mondta: „Ez nem lesz rossz.” Most a főemberek mind száz dinárt, egy rabnőt, egy mamlúkot és egy rabszolgát adtak Abu Szirnek. A főemberek száma pedig, akik aznap a királlyal fürdeni mentek, négyszáz lelket tett ki, úgyhogy aznap negyvenezer dinárt keresett, s hozzá négyszáz mamlúkot, négyszáz rabszolgát, négyszáz rableányt kapott: ez aztán szép kereset! Ezenfelül a király még tízezer dinárt, tíz mamlúkot, tíz rabnőt és tíz rabszolgát adományozott neki, úgyhogy Abu Szir odalépett a király elé, megcsókolta előtte a földet, és így szólt: „Boldogságos király és bölcs ítélet forrása, hová fér be ez a sok mamlúk, rabszolga és rabnő?” A király így válaszolt: „Én csak azért parancsoltam ezt a dolgot az udvaromnak, hogy egy csomó pénzt gyűjtsünk össze a számodra; hátha eszedbe jut a hazád meg a családod, megszállhat a honvágy, és szeretnél hazatérni; akkor országunkból bőséges pénzösszeget vihetsz magaddal, hogy abból otthon megélhess.” Abu Szir így válaszolt: „Ó, idők királya, Alláh adjon neked dicsőséget! Lásd, ez a sok mamlúk, rabnő és rabszolga királyi fényűzés, és ha készpénzt utaltál volna ki nekem, többet érne, mint ez a sereg, akit etetni, itatni meg ruházni kell, úgyhogy összes jövedelmemből se futja az eltartásukra.” A király elnevette magát, és így szólt: „Alláhra, igazad van, ez csak­ugyan valóságos hadsereg, és neked nincs módodban, hogy eltartsd őket; hanem eladnád-e őket nekem száz dinárért fejenként?” Abu Szir azt felelte: „Eladom őket annyiért.” A király most elküldött a kincstárnokáért, hozza el számára a pénzt. A kincstárnok elhozta, és pontosan, az utolsó dirhemig kifizette az árat mindenkiért, és a király visszaajándékozta őket a gazdáiknak e szavakkal: „Mindenki, aki rabszolgáját, rabnőjét vagy mamlúkját felismeri, vegye vissza tőlem mint ajándékomat.”