Abu Kir és Abu Szir
A király ezeknek hallatára szörnyen felbőszült, és így szólt a festőhöz: „Tartsd ezt titokban.” Aztán elment a fürdőbe, hogy kétségének bizonyossággal vessen véget. Belépett a fürdőbe, mire Abu Szir, mint közönségesen, levetkőzött és nagy gondossággal szolgálta ki a királyt; amikor pedig ledörzsölte, így szólt hozzá: „Ó, idők királya, szőrvesztő szert készítettem a számodra.” A király azt mondta: „Hozd ide.” Mikor odahozta, és a király érezte kellemetlen szagát, meg volt győződve róla, hogy méreg, és bőszülten kiáltott oda testőreinek: „Fogjátok meg!”
Azok rávetették magukat, a király meg nagy haraggal hagyta el a fürdőt, de senki sem tudta, mi okból haragszik, mert a király nagy izgalmában senkinek se szólt róla egy árva szót sem, és senkinek sem igen volt bátorsága ahhoz, hogy kérdezgesse. Mikor a király felöltözött, felment a tanácstermébe, és maga elé vezettette Abu Szirt hátrakötött kezekkel; aztán a hajóskapitányát hívatta, és amint az megjelent előtte, megparancsolta neki: „Fogd ezt a gazembert, vegyél egy zsákot meg két mázsa oltatlan meszet, kösd bele a zsákba őt is, a meszet is, rakd csónakra, evezz a palotám elé, ott majd meglátsz engem, amint a szabadban ülök, és kérdezz meg: »Dobjam be?« Ha azt felelem neked: »Dobd be«, akkor a mész oldódik rajta, és ő a vízbe is fullad és meg is ég.” A kapitány ezt felelte: „Hallom és engedelmeskedem.”