Abu Kir és Abu Szir
A borbély visszament a festőhöz, akit még mindig alva talált; fölkeltette. Amikor a festő felserkent, és fejénél nagy csomó kenyeret, sajtot, olajbogyót és kaviárt látott, megkérdezte: „Honnan szerezted ezt?” Abu Szir így felelt: „A magasztos Alláh jóságából.” Abu Kir hozzá akart látni, de Abu Szir így szólt hozzá: „Testvér, ne egyél belőle, hagyd meg későbbre. Tudd meg, hogy én megnyírtam a kapitányt, és elpanaszoltam neki, milyen szűken állunk útravalóval, mire ő azt mondta nekem: »Szívesen látlak társaddal együtt, gyertek minden este, és egyetek velem.« Ma este vacsorázunk nála először.” De Abu Kir így válaszolt: „Tengeri beteg vagyok, nem bírok helyemről elmozdulni, hadd egyem ezekből, te meg menj a kapitányhoz.” Abu Szir azt felelte: „Az se baj.” És odaült nézni, hogyan eszik Abu Kir. Az meg akkora falatokat kanyarított le magának, mint amekkora sziklákat a kőfejtő vág ki a hegységből, és úgy tömte magát velük, mint egy napok óta éhező elefánt, és még le se nyelte a falatot, már egy másik darabot nyisszantott le magának, a szemével meg olyan mohón nézte, akár egy ghúl, és falt, akkora szuszogással, mint a szecskát meg babot faló éhes bika, vadul.