Abu Kir és Abu Szir
Fogta hát Abu Szir a tányért, és visszavitte a kapitány szolgájának, azután visszatért Abu Kirhez, és aludt másnap reggelig. Másnap megint csak borotválta az embereket; és mindent, amit érte kapott, odahordott Abu Kirnek, az meg egyre evett-ivott, és csak arra kelt fel, hogy a szükségét elvégezze. És Abu Szir minden este tele tányért is hozott neki a kapitánytól.
Így töltöttek húsz napot, mikor a hajó kikötött egy városban. Kiszálltak és bementek a városba, és közösen helyiséget béreltek egy khánban. Abu Szir berendezte, összevásárolt mindent, amire szükségük volt, aztán hozott húst, megfőzte, Abu Kir pedig abban a szent pillanatban, hogy a szobába beléptek, lefeküdt és elaludt, míg csak Abu Szir fel nem keltette, és elébe nem tette az asztalt. Mikor jól belakott, azt mondta Abu Szirnek: „Ne haragudj, rosszul vagyok.” És megint lefeküdt aludni. Negyven napot töltött el így, mialatt a borbély nap nap után vette a szerszámait, és a várost körüljárva annyit keresett, amennyit a sors előírt számára, aztán megint hazament, ott pedig alva találta Abu Kirt. Aztán felköltötte, az mohón nekiesett az ételnek, és gyűrte magába, mint akinek sose telik meg a hasa, meg akinek semmi étel sem elég, aztán megint lefeküdt aludni. Így ment ez negyven napon keresztül. És ahányszor Abu Szir így szólt hozzá: „Ülj csak fel, helyezkedj kényelembe, aztán eredj ki, nézd meg a várost, milyen csinos és pompás, ritkítja párját a városok között” – ő ezt felelte: „Ne haragudj, rosszul vagyok.” Abu Szirnek pedig nem volt szíve ahhoz, hogy megszomorítsa, és egy szóval is megbántsa.