Ázem és a tündérkisasszony
– Kegyetlen boszorkányok, takarodjatok, ha kedves az életetek! – kiáltotta Ázem nagy haraggal. Hej, volt nagy ijedség! Csak a haragos hangot hallották, de senkit nem láttak, mert Ázem nem vette le a varázssapkát. Volt aztán futás! Elöl a királynő, utána a szolgálói, ki ahogy tudta, szedte a lábát. De levette most már a sapkát a fejéről Ázem, ölelte, csókolta a gyermekeit s a feleségét. Mikor egy kicsit megpihentek, leborult Ázem lába elé a felesége s így szólt hozzá:
– Óh, édes jó uram, bocsáss meg nekem, hogy olyan nagy bánatot szereztem neked. Igaz, hogy eléggé meg is bűnhődtem érette.
Ázem keblére ölelte a feleségét s megbocsátott neki, hiszen olyan boldog volt, hogy újra feltalálhatta! Nemsokára jött az az asszony, aki őrizte a feleségét, hogy el ne szökjön, vacsorázott velök, s elrendezte az ágyat éccakára, Ázem pedig feltette a sapkáját és bebujt egy sarokba. Lefeküdtek mindnyájan, az őrző asszony el is aludt mindjárt. Nem is kellett több Ázemnek, hamar leoldta a kulcsokat a derekáról, szép csendesen kinyitotta a tömlöc ajtaját, kisurrant az ajtón s a vár ajtaját is kinyitotta, hogy mindenütt szabad legyen az út. Aztán fogta a feleségét, a két fiát s egy perc alatt kint voltak a várból. Futottak, ahogy tudtak, s nagy fáradsággal ki is jutottak a város határából. Alig lépték túl a város határát, észreveszi a királynő, hogy elszökött a testvére. Nosza, megfújja a trombitáját, összegyűjti vele a seregét, amely csupa, de csupa tündér volt. Felfegyverkeztek s rohantak a szökevények után s egy perc alatt már nyomukban is voltak. Néz Ázem hátrafelé, hát, mint egy óriás fekete felleg, úgy jött utánuk a tündérsereg, zörgött a páncéljuk, hogy azt hitte, dörög az ég. Jaj, Istenem, hát most mit kezdjenek? Akármilyen bátrak legyenek is, csak megölik őket a tündérek, mert azokkal úgy sem bírhatnak. Megnyomja hát Ázem a trombita szegét jó erősen, s ím, annyi óriás termett ott egy pillanat alatt, hogy ő csak elveszett közöttük. Megmondta, hogy mi baj fenyegeti őket, de nem is kellett sokat beszélni, mert ott voltak már a tündérek és kezdték ütni-verni az óriásokat. Na, ilyen háborút se látott se azelőtt, se azután emberi szem, mint amilyen ez volt! Olyan ordítozás és öldöklés volt, hogy az emberek azt hitték, megrendült a föld. Estig tartott a viaskodás s Ázem óriásai úgy megverték a tündéreket, hogy alig egy szál maradt a csapatból, ami maradt, azt is megkötözték és foglyul vitték Ázemhez. A királynőt is elfogták s Ázem elébe vitték, hogy ítélkezzen felette. El is ítélte halálra, mert olyan kegyetlen volt a feleségéhez, de mikor a felesége térdre borulva kért kegyelmet férjétől, Ázem nagy sokára megkegyelmezett, de csak úgy, ha a tündérkirálynő mindent megbocsát a testvérének s ismét szeretetébe fogadja.