Hej csicsija, hej babája
Vadon erdő rejtekében, cseresznyefák sűrűjében csörgedez egy apró patak, langyos szellő lágyan ringat kékes tavat.
Faluvégi kis kunyhóból, rozogácska vityillóból előkukkan jámbor öreg Nagahide, kivánszorog ráncos arcú, petyhüdt ajkú felesége.
– Siess öreg, sűrű sötét erdőcskébe, rőzsét szedni lombos ágak legmélyébe. Fujja dalát szilaj Szellő, hűvösödik, Ősz-Istenke nagysietve közeledik.
Jámbor öreg Nagahide fogja botját, vállra veti hátizsákját, lépked lassan, óvatosan és útjában hol meginog, hol megroggyan. Lohol, baktat ágas-bogas erdő felé s odaér egy csörgedező, messze kéklő patak elé. Fáradt testtel, szomjú ajkkal, görnyedező vén vállakkal, megpihen hűs vize partján, elandalog kéklő habján.