Ázem és a tündérkisasszony
Azzal elbúcsúzott az öreg, s otthagyta Ázemet, aki nem tudta, hová legyen a csudálkozástól. Nem is volt türelme sokáig a munkára, lecsapta a ládákat, bezárta az ajtót s ment haza az édes anyjához, hogy mondja el neki is az örömhírt.
Mikor elmondta az anyjának, hogy mi mindent beszélt az öreg ember, azt mondta neki az öreg asszony: – Édes fiam, vigyázz, mert félek, hogy valami gonoszság van a jóság megett. Ismerem én már jól az emberi rosszlelkűséget. Hát nem vagy elég gazdag? Minek neked a pénz? Hiszen mindenünk megvan, amit csak a szívünk kíván.
Ázem megigérte, hogy vigyázni fog, de azért egész éjjel a gazdagságra s az öreg emberre gondolt, le sem húnyta a szemét. Amint a nap felkelt, felöltözött, s ment a dolgára. Az öreg ember sem váratott sokáig magára. Ázem alig szedte elő a ládákból munkáját, már jött az öreg. A kezében egy kis csészét tartott, s kérte Ázemet, csináljon tüzet. Neki is fogott Ázem, s egy perc alatt lobogott a láng, az öreg pedig munkához látott. Megkérdezte Ázemet: – Van-e, fiam, valami ócska vas- vagy rézdarabod? mert szükségünk lesz rá.