Ázem és a tündérkisasszony

Olvasási idő: 25 Perc

Balzora városában lakott egy gyönyörű legény: Ázem volt a neve. Híres volt messze földön a szépségéről, lelki jóságáról s ügyességéről. Festő volt, s a színeket olyan szépen keverni senki sem tudta, mint ő. Szegény volt mégis, mint a templom egere, alig volt mit ennie, s mégis az anyját is eltartotta abból a kevésből, ami magának sem volt elég.

Egyszer, mikor már jókor reggel ott dolgozgatott szokott munkája mellett az asztalnál, nyílik az ajtó, belép rajta egy aranyba-ezüstbe öltözött öreg ember s azt mondja neki: – Ejnye, fiam, hogy nem restelled ilyen ügyes és okos ember létedre ilyen munkával foglalkozni?

– Nem szégyenlem én az én becsületes munkámat, de sőt inkább büszke vagyok reá – felelte a fiú.

– Hátha tudnék valami módot arra, hogy igen-igen gazdag légy, eljönnél-e velem szerencsét próbálni?

– Nincsenek nekem olyan nagy vágyaim – szólt Ázem. – Legfőbb kívánságom csak az, hogy az anyámat kényelemben láthassam, én magam meg tanulhassak tovább.

– Fiam, – szólt az öreg ember ravaszul – Ugye, a te apád meghalt? Leszek én helyette apád, védelmeződ. Nagy tudományom van ám nekem. Akármilyen kőből drágakövet tudok csinálni, s ha akarod, egy perc alatt a királynál is gazdagabbá teszlek. Holnap kelj fel jó korán, majd idejövök s megmutatom, hogy mit tudok.

Azzal elbúcsúzott az öreg, s otthagyta Ázemet, aki nem tudta, hová legyen a csudálkozástól. Nem is volt türelme sokáig a munkára, lecsapta a ládákat, bezárta az ajtót s ment haza az édes anyjához, hogy mondja el neki is az örömhírt.

Mikor elmondta az anyjának, hogy mi mindent beszélt az öreg ember, azt mondta neki az öreg asszony: – Édes fiam, vigyázz, mert félek, hogy valami gonoszság van a jóság megett. Ismerem én már jól az emberi rosszlelkűséget. Hát nem vagy elég gazdag? Minek neked a pénz? Hiszen mindenünk megvan, amit csak a szívünk kíván.

Ázem megigérte, hogy vigyázni fog, de azért egész éjjel a gazdagságra s az öreg emberre gondolt, le sem húnyta a szemét. Amint a nap felkelt, felöltözött, s ment a dolgára. Az öreg ember sem váratott sokáig magára. Ázem alig szedte elő a ládákból munkáját, már jött az öreg. A kezében egy kis csészét tartott, s kérte Ázemet, csináljon tüzet. Neki is fogott Ázem, s egy perc alatt lobogott a láng, az öreg pedig munkához látott. Megkérdezte Ázemet: – Van-e, fiam, valami ócska vas- vagy rézdarabod? mert szükségünk lesz rá.

Ázem keresgélni kezdett s talált is egy kis rézdarabot s odaadta az öregnek. Ez beletette a csészécskébe, amit magával hozott, aztán levette a turbánt a fejéről, s annak béléséből kikeresett valami sárgaszínű port. A csészét rátette a tűzre, a port rászórta a rézre, s valami titkos szavakat mormogott magában, amit Ázem nem értett. Nemsokára levette a tűzről s odanyújtott Ázemnek a réz helyett egy éppen akkora tiszta aranydarabot. – Akár mindjárt viheted a pénzváltóhoz, – mondta neki. – Hát elhiszed most már, hogy értek a dolgomhoz? – kérdezte gúnyolódva az öreg. – Na, ma este újra eljövök hozzád, akkor megmondok mindent, amit tudni akarsz.