Ázem és a tündérkisasszony
– Csak egyféleképen lehet tündérleányt ittmarasztani ebben a palotában, ha meglesed ismét, mikor fürdenek, s elrablod a ruháját annak, akit szeretsz. Ebben a ruhában van minden erejük, enélkül nem szállhatnak haza.
Ázem meg is fogadta a jó tanácsot, s másnap ismét elbujt a bokrok közé, s várta a tündérleányokat.
Meg is érkeztek nemsokára, s fürödtek, lubickoltak a tóban. Ázem pedig hirtelen előugrott, fölkapta a tündérleány ruháját, s szaladt vele, mint a szél. Hej, lett erre sikongatás, jajgatás! Kiugráltak a vízből, felkapták a ruháikat, s huss, repültek el nagy sírással, jajgatással, hogy itt kell maradni a legszebb tündérlánynak, a királynő testvérének! A szegény királykisasszony sírt, mint a záporeső, leült a tó partjára, rá sem nézett Ázemra, s mikor az hívta, hogy menjen vele, nem is hallgatott reá, csak sírt, jajveszékelt tovább. Jött azután a két testvér, s addig beszéltek a királykisasszonynak, hogy így meg úgy, nem maradhat csak itt örökké, hogy végre bement a házba. Sokáig kesergett még azután is a királykisasszony, de a két testvér olyan szeliden bánt vele, mint a hímes tojással, Ázem pedig olyan szeretettel járt a kedvében, hogy végre is megszerette az ügyes, szép szál legényt. Egy hónap sem telt belé, hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, s boldogul éltek egy ideig a két testvérrel együtt az aranypalotában.