Ázem és a tündérkisasszony
Rettenetes álmai voltak. Az arcáról csak úgy folytak az izzadság cseppjei az álmában érzett félelemtől. Egyszer csak felnyitotta a szemét s hát, Uram, Teremtőm, egy óriás kígyó csavarodott a teste körül! Úgy szorította a mellét, hogy a lélegzete is elállott. A kígyó szeme pedig úgy fénylett, mint a tűz, s egészen közel volt már arcához, nyújtogatta feléje mérges nyelvét. Ázemet a haláltól való félelem megbátorította, megfogta a kígyó nyakát, elhúzta a melléről, kihúzta a tőrét, s egy szempillantás alatt beledöfte a kígyó fejébe. Egyszerre csak kezdett engedni a kígyó szorítása, végre lecsavarodott a testéről, s lezuhant a fáról. Ázem sem bírt aludni többet ez éjszaka! Alig várta, hogy előbujjon a nap, nagy sebesen lemászott a fáról. Csak most látta, hogy milyen óriás állatot ölt meg az éjszaka! Olyan vastag volt mint ő, s olyan hosszú, hogy alig látta a végét. Még volt akkor is élet benne, de csak pislákolt a szeme, s Ázem egy szúrással megölhette már. Egyszerre csak, amint nézi, nézi a hatalmas kígyót, eszébe jut valami, s nagy örömre gyullad. Hátha ő megnyúzná ezt az irdatlan nagy kígyót, s a bőréből kötelet csinálna magának!! Meg is tette, hamarosan megnyúzta, felhasogatta a bőrt, összecsomózta, egy fához hozzákötözte, s elkezdett ereszkedni nagy lassan. Le is ért szerencsésen a hegy lábához, hálát adott Istennek a szabadulásért, s indult hazafelé. Gyümölccsel tengette életét a pusztán, végre beletalált az útba, s kilenc álló napig folyton folyvást ment, aztán a kilencedik nap meglátta azt a gyönyörű palotát, amelytől a varázsló annyira félt. Gyönyörű aranyoszlopok tartották a palotát, a fákon pedig úgy énekeltek a madarak, hogy ahhoz hasonlatos szép madáréneket nem hallott Ázem világéletében. Tünődött, tépelődött magában, bemenjen-e, ne-e, de azután elgondolta magában, hogy itt sem történhetik vele rosszabb, mint ami eddig történt: bátran benyitott a kapun. Először egy gyönyörű, márvánnyal kirakott előszobán ment át, azután egy arannyal díszített szobába lépett, melyben két leány sakkozott. Amint megpillantották Ázemet, így szólt az egyik a másikhoz: