Ázem és a tündérkisasszony
A sivatag szélén egy nagy hajót találtak s olyan jó szél vitte őket, hogy két nap mulva ott voltak már Balzora városában. Hej! Istenem, volt öröm, mikor Ázemet meglátta az édes anyja! Ölelte, csókolta, hol őt, hol a feleségét, s nagy lakomát csapott. Ott élt aztán Ázem három esztendeig az anyjával s a feleségével nagy boldogságban, az Isten megáldotta őt két gyönyörű fiúgyermekkel, pénze is volt elég, nem volt a föld kerekén nálánál boldogabb ember.
Egyszer csak eszébe jut Ázemnek, hogy mit ígért ő a két testvérnek, fogta a cók-mókját, elbúcsúzott a feleségétől, indult, hogy meglátogassa az ő jótevőit. Mielőtt elment volna, lelkére kötötte az anyjának, hogy vigyázzon a feleségére, nehogy valami baja legyen, mire ő visszatér, s odaadta a tündérruhát is neki, hogy zárja el jól, nehogy a felesége meglássa: hátha egyszer kedve kerekedik s elrepül a tündértestvéreihez. Jól lelkére kötötte az anyjának, hogy vigyázzon, s azzal elindult a testvérekhez.