Ázem és a tündérkisasszony
Egy napon rettenetes vihar támadt a tengeren, a hajót úgy dobálták a habok mint egy deszkaszálat s minden percben azt hitték a hajósok, hogy elmerülnek. A nagy viharért mind a gonosz varázslót okolták, mert még ezek a keményszívű szolgák is megsajnálták Ázemet, akivel Bharam oly kegyetlenül bánt. Azt hitték, hogy Isten megsokallotta Bharam kegyetlenségeit és Ázem szenvedéseit s evvel a viharral akarja megmutatni haragját. El is mentek a rabszolgák a varázslóhoz, letérdepeltek előtte és könyörögtek, hogy engedje ki Ázemet szomorú fogságából, hátha akkor az Isten is megkegyelmez nekik, s elviszi a vihart fejük felől. De Bharam nem engedte ki Ázemet, mert most sem tudta megbocsátani neki engedetlenségét. Ám a rabszolgák jobban féltek Istentől mint Bharamtól, előhurcolták Ázemet s ledobták a hajó fedélzetére. Bharam haragudott, morgolódott először, de mikor látta, hogy a vihar csakugyan enyhülni kezd, nem vitette többé vissza Ázemet. Az út további részén jól bántak Ázemmel, úgy, hogy kezdett a lélek visszatérni belé. Az öreg varázsló hízelkedett neki, igyekezett, hogy Ázem elfeledje gonoszságait, s valóban, Ázem ismét hinni kezdett neki. Nemsokára meglátták az országot is, amely felé igyekeztek. Kikötöttek, s a varázsló Ázemmel együtt kiszállott. A hajó kapitányának megmondta, hogy egy hónap mulva ismét várjon reá s ezzel elindultak ketten a város felé.