A veres ökör

Olvasási idő: 5 Perc

Volt, hol nem volt, volt egyszer egy király s annak három leánya. A két idősebbik olyan csúf volt, mint az éjszaka, de a legkisebb olyan gyönyörűséges szép leányka volt, hogy nem volt párja kerek e világon.

Mikor egyszer a három királyleány éccakai nyugodalomra tért s lefeküdtek az ágyacskáikba, elkezdtek tréfálkozni, beszélgetni, hogy kihez is fognak ők majd férjhez menni, ha majd eljön az ideje. A legidősebb azt mondta:

– Én csak királyhoz megyek!

A második nagy gondolkodás után egy szép herceggel is megelégedett; a harmadik meg nagy kacagva azt mondta:

– Jaj, de büszkék vagytok, én bizony a veres ökörrel is megelégedném.

Másnap reggel nem is gondoltak a beszédre többet, s éppen ott ültek a reggelizőasztalnál, mikor az udvarból iszonyú bömbölés, ordítás hallatszott fel. Szalad a király meg a három leánya az ablakhoz, hát a veres ökör bőg s öklelőzik úgy odalent, hogy teremtett lélek nem mert közeledni hozzá. Lefut a király a palotából s kérdezi a veres ökröt:

– Mit akarsz, te veres ökör, itt az én palotám udvarán?

– A menyasszonyomat akarom! – bömbölte az ökör.

– Ki a te menyasszonyod?

– A te legkisebbik lányod!

Hej, megijed a király szörnyűségesen, szalad fel a leányához s mondja, hogy a veres ökör el akarja vinni magával. Megijednek a leányok is, tanácskoznak, tervelgetnek, hogy mit tegyenek, végre megegyeztek abban, hogy elküldik a szép királyleány helyett az öreg kertésznét, hátha azzal is megelégszik a veres ökör. Rá is ültetik a vén asszonyt az ökör hátára, az el is szaladt vele, de alig érkeztek egy erdőbe, levetette a hátáról az asszonyt s mikor meglátta, nagyot bődült, rohant vissza a palotába s kérte megint a menyasszonyát. Most szolgálót tettek a hátára, de az sem kellett neki: alig mentek az erdőig, ledobta s jött vissza. Végül a csúf királykisasszonyokkal is próbát tettek, de azokkal se jártak jobban, mint a többivel.

Oda kellett adni sok siránkozás, jajveszékelés után a legkisebb királykisasszonyt, addig nem nyugodott meg az ökör. Hogy a hátára ültették, megfutamodott, vágtatott szörnyű sebesen s meg sem állott, míg egy gyönyörű kastélyhoz nem értek. Éppen nagy társaság volt a kastélyban s a kastély gazdája szívesen fogadta a királykisasszonyt. Az ám, az ő kedvéért még az ökröt is megtűrte. Leszáll a királykisasszony a veres ökörről s hát látja, hogy az ökör bőrébe egy hegyes tű belé van fúródva.

– Óh, szegény ökör, – sajnálkozott a királykisasszony, s szép gyengéden kihúzta a tűt. Hát, Uram Isten, ahogy kihúzta a tűt, a veres ökör csak eltűnt, s helyette ott állott előtte egy dali szép királyfi! Leborul a leány elé a királyfi s azt mondja nagy hálálkodással:

– Az Isten is áldjon meg, te gyönyörű leány, hogy megváltottál a varázslat alól. Egy vén boszorkány változtatott ilyen csúf állattá, mert haragudott reám.

Hej volt öröm a palotában! De bizony alig hogy egyet-kettőt fordultak a vendégek, úgy eltűnt a királyfi, mintha a föld nyelte volna el!

Jaj, elbúsulta magát a szegény királykisasszony, mert erősen megtetszett neki a királyfi, hogy azt sem tudta, hova legyen. Nem is volt tovább maradása, fogta a batyuját s azzal búcsúzott el a vár gazdájától: