Ázem és a tündérkisasszony
– Menj ki csak a hegy csúcsára s nézz le a tengerre: olyan félős-e most átmenni rajta, mint tegnap? – mondta az öreg ember.
S hát, csakugyan olyan szép világos volt a tenger színe s olyan kedvesnek tűnt fel a sziget is Ázemnek, hogy elbúcsúzott az öregtől, hamar leszaladt a hegyről, beleült egy csónakba s vígan evezett a sziget felé. Másnap reggel ért a szigetre, s hát, olyan gyönyörű volt ott minden, hogy a szeme-szája elállott a csudálkozástól. De sehol egy hangot se hallott a madarak énekén kívül. Fáradt volt, leült egy magas fa alá. Alig ült le, jő egy öreg asszony feléje. Hej, csodálkozott az asszony, hogy élő ember hogy kerülhetett ide erre a szigetre! Mindjárt beszédbe is elegyedett vele, megkérdezte, hogy s mint jött ide s kit keres. Ázem elmondotta neki, hogy a felesége után bujdosott el, őt keresi s kérte az öreg asszonyt, ha tud, segítsen neki. Az asszony megigérte jó szívvel, s mindjárt a házába vezette Ázemet és éjjelre szállást adott neki.