A serteruhás gyermek
Hát lám, ezt hallván, egyszerre csak nyílegyenesen feláll az ő malacfiuk, és megszólal:
– Apám, vezess el engem a királyhoz, és kérd meg számomra a leánya kezét!
De az ember annyira megrémült ekkora vakmerőség hallatán, hogy még a lélegzete is elállt egy időre.
– Hová gondolsz, fiam? Mit tenne velem a király, ha ilyen kéréssel merészelnék elébe állni?!
A sertésfiú azonban nem állt el a kéréstől, hanem egész nap kiáltozott és röfögött az öreg fülébe:
– Apám, gyere, menjünk el a királyhoz! Tovább már nem tudok várni! Jöjj hát, s hidd el, nem történik semmi bajotok!
Végül is engedett az ember, elbúcsúzott a feleségétől, és elindultak a király székvárosa felé. Oda értek a királyi kastélyhoz, ki is nyitották előttük a kaput, a sertést azonban semmiképpen sem akarták beengedni, de az áttört az összes őrök között egészen a király előszobájáig. Itt azután megállt.