A serteruhás gyermek
Bármit mondtak is neki, nem tudták megvigasztalni. Néhány nap múltán azután azt mondta:
– Isten veletek, apám, anyám! Nem tudok tovább itt maradni. Elmegyek a világ végére, és megpróbálom megkeresni szerelmesemet.
– Ó, gyermekem – mondta az apja -, a világ vége igen-igen messze van, sohasem jutsz el oda!
– El kell jutnom, apám, képtelen vagyok itt maradni! Akkor adtak neki hét öltözet ruhát, hét pár cipőt és egy zsák kenyeret az útra, és miután búcsút vett tőlük, elindult és megállás nélkül ment, ment, mert egyetlen pillanatnyi időt sem akart elveszíteni. Végül már semerre sem látott emberi hajlékot. Akkor még jobban szaporázta lépteit, mert azt gondolta, hogy most már nemsokára elér a világ végére. De még sokáig nem látott semmit. Végül messze-messze távolban meglátott egy házikót. Elkezdett sietni arrafelé, amilyen gyorsan csak bírt, és amikor odaért, betért a házacskába. Ott lakott a Szél.