Ámor és Pszíhe
Tíz nap mulva tért vissza, sápadtan, fejét lehorgasztva. A királyné aggodalmas szívvel leste a jöttét a palota tetején s elébe szaladt a kapuig, mikor meglátta.
– Mi történt? – kérdezte a királyné. A király félrevonta, hogy senki meg ne hallja a jósnő szörnyű szavait.
– Azt mondja a jóslat, hogy Pszíhét egy magas, elhagyatott kőszálra kell kitenni, odajön majd egy szörnyeteg és felfalja. Ez lesz a büntetése azért, amért az emberek úgy tisztelik, ahogy csak isteneket szabad! Bár inkább olyan rútnak született volna, mint az éjszaka!
Sírt a királyné keservesen, s amint lassan-lassan elterjedt a szörnyű hír, sírás, jajgatás töltötte el az egész udvart, az egész várost. Sírt mindenki, csak Pszíhe nem. Úgy járt-kelt, mint az alvajáró; úgy érezte magát, mintha már most is az alvilágban volna, a halottak árnyai között.