Ámor és Pszíhe
– Ez az a leány, akit az emberek úgy tisztelnek, ahogy csak engemet volna szabad tisztelni, – suttogta Afrodite villogó szemmel. – Azért hoztalak ide, hogy büntesd meg. Röpíts egy nyilat a szívébe, hogy szerelemre gyulladjon a legalábbvaló földi ember iránt. Itt hagylak nála, nekem egyebütt van dolgom, Okeánosznak, a tenger istenének palotájában.
Afrodite eltünt, Ámor pedig ott maradt, nézte a szépséges alvó leányt és azt gondolta magában, hogy tulajdonképen igazuk van azoknak, akik annyira tisztelik.
– Nem teszem én meg azt a gonoszságot, – mormogta magában – hogy megnyomorítsalak valami hitvány fickóval, akinek csak a boroskancsón jár az esze. Az én nyilamtól nyugodtan alhatol. De vajon te nem rablod-e el az én nyugalmamat?