Ámor és Pszíhe
De most meg egy saskeselyű jött segítségére, mely ott keringett a sötét, rémítő sziklahasadék fölött. Elvette tőle a kancsót s a csőrében vitte el a forráshoz. Két iszonyú sárkány őrizte ezt a forrást, s hiába ügyeskedett a saskeselyű, nem tudott volna hozzáférkőzni, ha meg nem mondja a sárkányoknak, hogy Afrodite istennő küldött a fekete vízért, azzal akarja a szépségét ápolni. Mikor ezt meghallották, nem kapkodtak többet a saskeselyű felé.
A keselyű örvendezve hozta vissza a kancsót Pszíhének, s az gondosan vitte el Afrodite palotájába. De az istennő most sem volt megelégedve. Mind újabb-újabb, veszedelmesnél veszedelmesebb utakra küldte Pszíhét. Remélte, hogy valamelyik útjában mégis csak elpusztul. De nem küldhette olyan helyre, hogy valami madár vagy vadállat meg ne segítette volna. Ha Ámor megtudja az anyja gonoszságát, bizonyosan megszabadította volna Pszíhét. Hanem az a seb, amit az égő olajcsepp okozott a vállán, nagyon lassan gyógyult, s betegségében nem tudta, mi történt Pszíhével. Mikor nagysokára behegedt a sebe, Pszíhe volt első gondolatja. Megkereste, megtalálta. Pszíhe majd meghalt örömében, mikor újra meghallotta Ámor hangját. Elmondta neki, mennyit szenvedett ama rettenetes éjszaka óta, mely a boldogságát elrabolta.