Ámor és Pszíhe
– Hadd látom a magvakat!
Pszíhe szótlanul mutatott a fal mellett sorakozó zacskókra. Mindegyiknek nyitva volt a szája, hogy látni lehessen, mi van benne. Az istennő elsápadt dühében s hangos szóval kiáltott Pszíhére:
– Nyomorult teremtés, nem a te kezed munkája ez! Hanem ilyen könnyen meg nem menekülsz a haragomtól. – Azzal odahajított neki egy darab száraz kenyeret, elment és rázárta az ajtót.
Másnap reggel az istennő egyik rabszolgájával maga elé vezettette Pszíhét.
– A folyó túlsó partján, – szólt hozzá – van egy berek, abban olyan juhok legelnek, amelyeknek a gyapja lágy, mint a selyem és ragyogó, mint az arany. Napszállta előtt hozz nekem ebből a gyapjúból egy ruhára valót. Most az egyszer nem hiszem, hogy találj valakit, aki ezt a munkát elvégzi helyetted!