Ámor és Pszíhe
Csendesség támadt, mikor Pszíhe elmondta a panaszát. Aztán kisvártatva megszólalt a férje, de mintha változott volna valamit a hangja.
– Nem bánom, teljesedjék a kívánságod, – mondotta – ámbár nagyon félek, hogy nem lesz jó vége a dolognak. Üzenj hát a testvéreidnek, hívasd ide őket és adj nekik a palota kincseiből, amit akarsz. Ámde újra kérlek: egy árva szót se felelj a kérdéseikre, mert akkor örökre el kell szakadnunk egymástól.
– Soha, soha! – kiáltotta Pszíhe és megölelte láthatatlan férjét. – Akárki, akármi légy, nem cserélnélek el még Ámor istenért sem. Nem felelek semmit a nénéimnek. Csak arra kérlek, küldd el Zefírt, a szolgádat, hogy hozza ide őket úgy, amint engem idehozott.