Ámor és Pszíhe
Meglepetésében összerezzent, hátrált egy lépést. De megreszketett a lámpa is a kezében, s egy csepp égőolaj Ámor vállára hullott belőle. Ámor felriadt, talpra ugrott, nem szólt semmit, csak szomorú, szemrehányó pillantást vetett Pszíhére, megfordult és kiröppent a szobából. Pszíhe a lábába kapaszkodott és a levegőbe emelkedett vele együtt, de hamar elfogyott az ereje, lezuhant a földre és ájultan hevert sokáig a folyó partján.
Mikor magához tért, egyszerre eszébe jutott a boldogtalansága. Nem akarta tovább hurcolni szomorú életét, beleugrott a folyóba. De a víz megsajnálta, nem nyelte el, hanem lágyan úsztatta lefelé s egy virágos partra vetette ki. Szegény Pszíhe látta, hogy még a folyó sem fogadja be; fölkelt és elhatározta, hogy éjjel-nappal vándorolni fog, míg csak a férjét meg nem találja.