A kigyóbőr
– Mit parancsolsz, kedves gazdánk?
– Nem egyebet, mint azt, hogy e viskót a király palotájával aranyhíd kösse össze, s rádásul az aranyhid alatt ezüst-folyó csergedezzék s ebben aranyhalak ficzkándozzanak. Az ezüst-folyóból, zöldbársonyszigetek merűljenek fel s ezen terüljön el egy virágtenger, tengernyi virág, a virágokon aranyos lepkék szedjék a virág-izt s minden hajnalban, rózsatányéron vigyék királyi mátkám ajakára, hogy annak édessége költse fel a hajnali álomból. Alig röppent el az ige: a varázsszóra teljesítve lőn a csodaszülött parancsa.
Reggelre kelve fölébredt a király hajnali álmából, hirtelen az ablakhoz szaladt s kitekintett rajta, s imhogy sóbálványnyá nem változott csodálkozásában, midőn ott látja az aranyhidat, aranyhid alatt ezüst-folyót, ezüst-folyón zöldbársonyszigetet, zöldbársonyszigeten virágtengert, tengernyi virágon mindenféle dalló, éneklő madárkákat s virág-ízt gyüjtő aranylepkéket. A világhirű szép királykisasszony pedig, midőn a legédesb hajnali álom tejét színá, rászállt ajakára látatlan alakban a virág-ízt hozó lepke, s annak mézével édesitette meg ajakát. Alig izlelte a virág-ízt, álmot látott, s azt álmodá: hogy őt egy gyöngyadta csodaszép királyfi látogatta meg, oda lépett az ágyához, megölelte s megcsókolta.