A kigyóbőr
Lefekszik a szegény királyné az aranysarjura s azonnal elnyomta a buzgóság: elaludt.
Itt, estve nagy fáradtan haza jön a Nap s még messziről kiabálja:
– Idegen bűzt érzek, idegen bűzt érzek!
Elébe megyen jó anyja, gyenge kezekkel megsimogatja tűzszakálát s azonnal, lesimulván szakála, kiderült homloka.
– Nem idegen bűz az édes fiam, hanem a másvilágról van itt egy, ilyen, meg ilyen asszony, ki átok alatt hagyó, csodaszülött, fél-kigyó, fél-ember férjét keresi: nem láttad-e világ jártodban?
– Én édes anyám nem láttam; hanem itt egy napi járó földre lakik a fiam a szél, ő neki nyulánk teste van, mert még a tűfokán is keresztül tud bújni: ha ő nem tud felőle, úgy senki e széles világon!