A kigyóbőr
Az esketés előtti estvén, midőn a láthatlan álom rózsa-ujjával a szegény ember viskojában mindenkit megkötözött: a csodaszülött fél-kigyó, fél-ember leszállt a kemenczepánkról, megrázkodván, lehullt róla a kigyóbőr. Megrázta ezt hétszer, közbe-közbe varázs-szókat mondván, megjelentek a szolgalelkek.
– Mit parancsolsz, kedves gazdánk?
– Nem egyebet, mondja a csodaszülött fél-kigyó, fél-ember, mint azt, hogy holnap reggel kilencz órakor olyan üveges hintó álljon a házam előtt, melynek mindene, a ráftól kezdve a legutolsó szegig, vert-ezüst legyen. Ebben az üveges hintóban pedig hat, tátostejet szopott, hámtól szűz, seregélyszőrű csikó legyen fogva, – s ezen hat lónak a szerszámán minden, de minden a legutolsó rézcsattig, tiszta vert-arany legyen.