A szardiniai király fia

Olvasási idő: 23 Perc Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy vén szárdiniai király, s annak egy gyöngyadta 24 éves fia. Ez a királyfi oly gyöngyörves volt, hogyha valamelyik fehérszemély rávetette a szemét: jobb lett volna annak vakon születni; mert azonnal elvesztette az eszét; mind utána bolondult.

Egyszer a vén király maga elé hivatja a királyfit s azt mondja neki:

– Édes fiam! az én vállamra és mellemre két teher nehézkedik, mint a ki elől is, hátul is terhet visz: az egyik hetvenesztendő, a másik pedig a királyság.

Azért fiam, te még fiatal vagy; könnyits vén apád terhein: vedd el az egyiket, vedd el a királyságot. De minthogy itt az a törvény, hogy addig senki sem uralkodhatik, mig magának illő társat nem szerzett: azért fiam azt mondom, házasodjál meg.

A királyfi bevette az öreg király tanácsát s elindult a nagyvilágba házasodni, feleséget keresni.

A mint megyen, mendegél, egyszer oly királyi rezidenczia mellett haladt el az ő ebhűségű inasával, hol a kertben három királykisasszony varrogatott egy parapli-ágáczfa alatt.

A három királykisasszony látta az országúton jőni a királyfit, s a kert mellett elhaladni; de a királyfi nem látta meg a három ékes virágszált, mely egy tőről hajtott ugyan, de mégis a legkisebb volt a legszebb. Olyan volt mint az esthajnali csillag, vagy tán még ennél is szebb!

De az ebhűségű inas elmaradt a királyfitól s ez kihallgatta a három madár, a három ékes virágszál csevegését.

– Ha az a királyfi, mondja a legnagyobb királyleány, valami háztűzhely-néző lenne; ha az engemet elvenne: egy szál gírba-gurba kenderből szőnék-fonnék neki annyi vásznat, hogy egy egész ármádiának elég lenne, s mig a világ világ lesz, soha az el nem szakadna, hanem mindig oly erős lenne, mint a ma-szőtt vászon.

– Ha az a királyfi, mondja a középső, valami háztűzhely-néző lenne; ha az engemet elvenne: én meg egy gírba-gurba kalászból sütnék-főznék neki annyi kenyeret, hogy egy ármádiának elég lenne, s a ki csak abból ennék, világéletében soha meg nem éheznék.

– Ha az a királyfi, mondja a legkisebb, valami háztűzhely-néző lenne; ha az engemet elvenne: én meg szülnék neki olyan egy pár gyermeket, az egyik fiú, a másik leány lenne, hogy az egyiknek a nap, a másiknak csillag lenne a homlokán, mindkettőnek pedig sarkig érő aranyhaja….

Hogy kihallgatta a három királyleányt az ebhűségű inas; gazdája, a királyfi után loholt, kit utol érvén, szót szólt hozzá:

– Felséges királyfi! mondanék én felségednek valamit, csak bántódásom ne lenne?!

– Óh, jó Jancsi, hisz nem ugy szegődtünk mi egymáshoz, hogy titok legyen köztünk; hanem azt mondtuk: hogyha én hallok valamit, azt én mondom el neked, ha pedig te hallasz valamit, azt te mondod el nekem: azért itt van parolás tenyerem, hogy bármit mondasz, még a hajad szála sem görbül meg.

– Hát a mint az imént hátra maradtam, hát látom, hogy három ékes virágszál, három szép király-kisasszony varr egy parapli-ágáczfa alatt, s egyszer csak elkezdi a legnagyobb: “Ha az a királyfi, már mint felséged, valami háztűzhely-néző lenne; ha az engemet elvenne: egy gírba-gurba kenderből szőnék-fonnék neki annyi vásznat, mely egész ármádiának elég lenne s mig a világ világ lesz, soha az el nem szakadna, hanem mindig oly erős lenne, mint a ma-szőtt vászon. Ha az a királyfi, mondja a középső, valami háztűzhely-néző lenne, s ha az engemet elvenne: egy gírba-gurba kalászból sütnék-főznék neki annyi kenyeret, mely egy egész ármádiának elég lenne, s a ki csak abból ennék, világéletében soha meg nem éheznék. Ha az a királyfi, mondja a legkisebb, valami háztűzhely-néző lenne; ha az engemet elvenne: én meg szülnék neki olyan egy pár gyermeket, az egyik fiú, a másik leány lenne, hogy az egyiknek a nap, a másiknak csillag lenne a homlokán, mindkettőnek pedig sarkig érő aranyhaja.