A kigyóbőr
– Haj, szivem szép szerelme, mondanék én neked valamit, csak asszony ne volnál, csak megtudnád a titkot őrzeni! mert nekem egy nagy titkom van; de a titok, csak addig titok, mig egy tudja; mihelyt csak kettő tudja is, mingyárt nem az; de minthogy mi most egygyé lettünk, ha te azt nekem erőshit alatt fogadod, hogy azt senkinek, ha mindjárt tulajdon édes anyád kérdezné is, el nem beszéled: akkor én azt elbeszélem neked.
Az asszony igérte, eskűjével megpecsételte s a lelkét lekötötte, hogy senkinek egy árva szót sem szól.
– Különben, folytatá a vőlegény, ha te azt valakinek elárulnád s fogadásodat megtörnéd: beborulna a mi napunk, s még azt a fényes csillagot is, mely a fejünk felett ragyog, feketének látnád. Hogy mikor derülne az ki, vagy valaha, vagy soha, azt csak a jó isten tudja.