A kigyóbőr
Másnap reggel kilencz órakor, a parancs szerint, a szegény ember háza előtt ott állt az üveges hintó, elől kocsis, hátul huszár, csak a parancs szóra várt; de arra nem sokáig kellett várnia, mert izibe bele ült a vőlegény, áthajtatott az aranyhídon s bevágtatott az apósa palotájába, a királyi rezidencziába.
Itt megtörténik nagy pompával, királyi czeremoniával az esketés; midőn azonban az oltár előtt állna az egy pár cseléd, egyszerre távolról gyenge ének hallatszott, mely mindinkább erősebb erősebb lett. Ime a templomba hat fehér hattyú repül be, ember nemhallott hangon énekelve, középütt szállt a tűzmadár, szájában hozván a lotus-virág koszorút s azt a menyasszony fejére tette. Mikor aztán ezzel is készen voltak, a mint jöttek, ugy el is távoztak. Ugyanekkor a menyasszony a vőlegényre tekintett, hát látja, hogy a mellett kétfelől, két igen szép tűndérifjú áll, s a feje fölé napsugárból font koszorút tartottak; de ezt csupán a menyasszony látta, rajta kivül senki, egy teremtett lélek se. Az emberek ugyan látták a fényt, tekintgettek körül, hogy honnan jön a világosság forrása; de semmitsem láttak; a halandó szem nem láthatott be a tündértitokba.