Vilfridur Völufegri
Hadd mondjon igazságot.
Hej, Istenem, szorítani kezdette Raudúrt a vörös gyűrü, de úgy szorította, hogy majd elájult. Szúrták a szegek, hogy csak úgy bőgött bele. Próbálta mindenféleképpen, ha valahogy elfacsarhatná az igazságot, ha nem kellene elmondania a leánya dolgát, de hiába: el kellett mondani, mert a gyűrü szorította rettenetesen s szúrták a szegek szörnyűségesen.
Ahogy mondta, mondta a leánya történetét, a király elkezdett nyugtalankodni, mikor aztán vége volt a történetnek, kérdezte a házigazda a királytól:
– Milyen ítéletet érdemel ez az ember? Mit gondolsz, te király?
Mert a házigazda jól tudta ám, hogy a király az ő vendége.