Vilfridur Völufegri
– Mi dolog ez, mi történt? – kérdezte a király.
– Úgy látszik, – mondotta a gonoszlelkű Raudúr, – hogy emberevő a te feleséged, király! Látod, ott a gyermekének a füle még a szájában. Bizonyosan megette a gyermekét. Azt tanácsolom neked, ölesd meg a királynét, mert bizony mondom: boszorkány ez s nem igazi asszony.
De a király nem fogadta meg Raudúr tanácsát, szerette, igen szerette Vilfridurt. Nem volt szíve arra, hogy megölesse. Aztán elmult egy esztendő, a királyné ismét lebetegedett s megint az történt, hogy Raudúrnak kellett bemenni a szobájába, hogy megszabadítsa.
Ahogy bement, ismét altató tövist szúrt a fejébe, a kis lánykának (mert az született), levágta egy lába ujját, azt Vilfridurnak szájába dugta, a kis leányt pedig kidobta az ablakon s szaladt a királyhoz jelenteni, hogy megszületett a kis leány. Jött a király, kereste a kis leányt: nem volt sehol. Aztán szaladt a feleségéhez s ím, egy kis véres lábujj volt a szájában.