Vilfridur Völufegri
– Jaj, mi ez, mi történt? – kiáltott a király.
– Mi történt? Látod, hogy mi történt: amit mondottam. Emberevő a te feleséged, látod? Megette a második gyermekét is. Még most sem öleted meg?
– Nem, nem, – mondotta a király, – akármit cselekszik, mégsem öletem meg, mert igen szeretem.
Telt, mult az idő, eltelt egy év, a királyné harmadszor is lebetegedett, született egy kicsi fia. Megint Raudúrnak kellett bemenni, hogy megszabadítsa a királynét gyermekétől s bezzeg, hogy megint elaltatta. A gyermeknek a kicsi ujját levágta, aztán beledugta a királyné szájába, s kidobta a fiút az ablakon. Ahogy kidobta, szaladt a királyhoz: jelentette, hogy fiú született. Jött a király nagy örömmel, hátha most szerencsésebb lesz. De bizony hamar elmult az öröme, mert a fiúnak híre sem volt. Ellenben ott volt a kicsi véres ujj a királyné szájában.