Az Aranyszakállú Embör
A kirájfi mögin’ csak nevetött, mögin’ mönt odább. A mint mén-möndögél mö’lát egy góját. – Erre is fő’fogja a nyilát, de ez is ê’ kezd neki könyörögni:
– Ne lüjj mög, főségös kirájfi, két kis fiókom van otthon, azok möghâ’nak éhön, ha nem vihetök nekik önni.
Ezön is mögesött a kirájfi szive, ezt se bántotta.
– No főségös kirájfi – mongya a gója, – jótét hejjébe jót várj, möghálá’hatom én még ezt neköd.
– Ugyan szögény gója, mivê’ hálá’hatnád te neköm mög, felel a kirájfi.
– De kirájfi, mongya a gója, úgy mongyák, hogy egyik högy soha se talá’kozik a másik högygyê’, de egyik élő állat akárhun talákozhatik a másikkâ’.