Az Aranyszakállú Embör
– Biz azon még csak e’ csöppet se búsújj – felel a vad kácsa, mer’ hát tudod-e ki vagyok én? én vagyok a vadkácsák kirájja, a kinek te ecczö mögkögyê’mözté’, azé’ mos’ möghálálom a szívességödet.
Avvâ’ a vadkácsák kirájja ê’repűt, de nem sokára visszagyütt e’ na’ csapat vadkácsávâ’, hajrá, mind bele a kútba, mire a kirájfi utánok nézött, hogy mit csiná’nak, mán ki is hozták a gyűrűt. Mikô’ a kiráj hazagyütt a templombû’ még jobban mö’dícsérte, mingyá mögtötte főfő kincstartójának.
No mán a két obsitos maj’ kipukkadt iri’sségébe, gondôkoztak, mivê’ kék mán ojannâ’ beárûni, a mit mög ne tunna tönni. Bemöntek hát mögén a kirájho’: