Az Aranyszakállú Embör
A szögén kirájfi hiába möntögetőzött, hogy ő soha se monta egy szóvâ’ se, nem haszná’t semmit; becsukták egy üres szobába, mikô’ a kiráj templomba indû’t, leöntötték neki a ház főggyére a sok tengör búzát, árpát, jô’ összekeverték, hogy no mos mán válogassa. – A szögény szöröncsétlen kirájfi hozzá se mert fogni, de hiába is fogott vóna, ha ezör lelke lött vóna se tutta vóna azt szétgörgetni egy hét alatt se, nemhogy ojan kevés időre; leű’t hát egy sarokba, a fejét a kezébe hajtotta, ott bánkódott, sirt nagy keservessön.
Hát a mint ott szomorkodik, eccző’ csak berepű’ az ablakon egy vadgalamb.
– Mijé’ szomorkodô’ fő’ségös kirájfi?