Az Aranyszakállú Embör
Mögén behívatta hát a kiráj a kirájfit.
– No fiam, mos’ mög azt hallottam, hogy te ezt mög ezt beszéted, azé’ mikô’ a templomba indúlok, belevettetöm a lányom gyűrűjét a kútba, de ha ki nem vöszöd mire visszagyüvök, halálnak halálávâ’ hâsz mög.
Mögén nem ért semmit a möntögetődzés, rá se hajtott a kiráj, hanem mikô’ a templomba indút, csakugyan kútba vettette a kirájkisasszony arangyűrűjét. A szögény kirájfi osztán odaű’t a kút kámvájára, búsût, bánkódott, hogy mán neki ê’ kő veszni. A mint ott búsû’, ecczö’ odarepű’ egy vad kácsa.
– Mijé’ búsûsz kirájfi?
– Ho’ne búsûnék, mikô’ a kiráj ezt mög ezt parancsôta, ha mög nem töszöm, vége az életömnek.