Az Aranyszakállú Embör

Olvasási idő: 10 Perc A kirájfi mögin’ csak nevetött, mögin’ mönt odább. A mint mén-möndögél mö’lát egy góját. – Erre is fő’fogja a nyilát, de ez is ê’ kezd neki könyörögni: – Ne lüjj mög, főségös kirájfi, két kis fiókom van otthon, azok möghâ’nak éhön, ha nem vihetök nekik önni. Ezön is mögesött a kirájfi szive, ezt se bántotta. – No főségös kirájfi – mongya a gója, – jótét hejjébe jót várj, möghálá’hatom én még ezt neköd. – Ugyan szögény gója, mivê’ hálá’hatnád te neköm mög, felel a kirájfi. – De kirájfi, mongya a gója, úgy mongyák, hogy egyik högy soha se talá’kozik a másik högygyê’, de egyik élő állat akárhun talákozhatik a másikkâ’. – A kirájfi csak ê’nevette a dógot, avvâ’ mönt odább. Mén-möndögél, ecczö’ előtalál két obsitos katonát. – Hova mégy öcsém? kérdi az egyik obsitos katona. – E’ mék szógálatot keresni, felel neki a kirájfi. – No hát gyere velünk, mink is odamögyünk. Mönnek osztán, möndögének együtt hárman hetedhét ország ellen, ecczö’ beérnek e’ kiráj udvarába. A kiráj épen kinn vót az udvaron. – No fiaim, mi járatba’ vattok? kérdi tőllük. – Hát mink bizony szógálatot keresünk. – Ne mönynyetek odább, nekem ugy is kő most két kocsis, mög egy ispány, ha beszegődtök, mö’fogadlak bennetöket. Mingyá’ beszegődtek, a kirájfi ispánnak, a két obsitos mög kocsisnak. De a két obsitos röttentően irígyködött a kirájfira, hogy azt mögtötték ispánnak, ők mög csak kocsisok, mer’ azt nem is gondóták, hogy királyfi vóna; mindön módon azon vótak, hogy hogy tegyék ê’ láb alô’. Ecczö’ bemöntek a kirájhol. – Főségös kiráj, ez az uj ispány aszonta nekünk, hogy ha űtet mögtönné főségöd kasznárnak, e’szem búza se veszne ê’ a keze alô’, mer’ ő ugy tunna hozzá, hogy ha összeöntet főségöd röggê’, mikô’ a templomba mögy, e’ zsák buzát e’ zsák árpávâ’, mire visszagyün, mind szét görgeti, hogy még csak egyetlen egy szöm buza se lössz az árpa közt. Azé’ hivassa be főségöd, parancsojjon rá, hogy tögye mög; ha tagagygya, ne higygyen neki, inkább fenyögesse mög valamivê’. Mingyá behívatta a kiráj a szögény kirájfit. – No fiam, mongya neki, azt hallottam, hogy te ezt mög ezt mondtad, azé’ hát röggê’, mikô’ a templomba mögyök, elibéd öntetök e’ zsák búzát, e’ zsák árpát, ha te azt neköm, míg a templombû’ visszagyüvök, ki nem szömölöd, még pedig úgy, hogy a tiszta búza közt még csak egy árva szöm árpa se maragygyon, akkô’ halá’nak halálávâ’ hâsz mög, ha pedig szöröncséssön ki tudod szömő’getni, mögtöszlek kasznárnak. A szögén kirájfi hiába möntögetőzött, hogy ő soha se monta egy szóvâ’ se, nem haszná’t semmit; becsukták egy üres szobába, mikô’ a kiráj templomba indû’t, leöntötték neki a ház főggyére a sok tengör búzát, árpát, jô’ összekeverték, hogy no mos mán válogassa. – A szögény szöröncsétlen kirájfi hozzá se mert fogni, de hiába is fogott vóna, ha ezör lelke lött vóna se tutta vóna azt szétgörgetni egy hét alatt se, nemhogy ojan kevés időre; leű’t hát egy sarokba, a fejét a kezébe hajtotta, ott bánkódott, sirt nagy keservessön.