Az Aranyszakállú Embör
Ecczö’ a kirájnak ê’ köllött mönni háborúba,gondôkozott, hogy kire kéne bízni az aranszakállu embört, a ki jó’ gongyát visêné, vigyázna rá, hogy ê’ ne szökjön; utójjára is abba állott mög, hogy legjobb lössz a mostoha fiára bízni.
Behívatta hát magáho’: „No fiam, neköm most ê’ kő mönni háborúba, te rád bízom hát az aranszakállú embört, jó’ gongyát visêd, önni-inni aggy neki, de úgy vigyázz rá, hogy ha valami módon eleresztöd, vagy ê’ hagyod szökni, halálnak halálávâ’ hâsz mög.“
Evve’ a kiráj ê’ mönt háborúba, a fiatal kirájfi mög mindig az aranszakállú embör kaliczkája körűl vót, hogy valami módon ê’ ne szökhessön, még játszani is oda mönt. Ecczö’ a mint ott játszik, ott lüvődöz az ezüs’ nyilávâ’, egy szép ezüs’ nyilvessző bepattant az aranszakállu embör kaliczkájába. A kirájfi odamönt a kaliczka mellé: