Az Aranyszakállú Embör
Mén möndögél hát a kis kirájfi járatlan járt útakon, högyön, vőgyön; ecczö’ mö’lát egy vadgalambot, mingyá’ kapja a nyilát, hogy maj’ mö’lüvi.
– Ne lűjj mög, főségös kirájfi, mongya a vadgalamb, két kis fiókom van otthon, azok mö’hâ’nak éhön, ha nem vihetök nekik önni.
A kirájfi mö’sajnáta, nem lűtte mög.
– No királyfi, jó tét hejjébe jót várj, möghálá’hatom én még ezt neköd, mongya a vadgalamb.
– Ugyan szögény vadgalamb, mivê’ háláhatnád te neköm mög? felel a kirájfi.
– De főségös királyfi, mongya a galamb, úgy mongyák, hogy egyik högy soha se talá’kozik a másik högygyê’, de egyik élő állat talákozhatik a másikkâ’.