Amikor apám katona volt
Borral, kocsonyával, marhahússal kínálták a vendégeket. Evés után nótára gyújtottak és táncra kerekedtek. Geraszim apó csak egyre kínálgatta a bort. Ő maga is ivott egy keveset és azt mondta:
– Kicsit kesernyés ez a bor. – Néném pedig átölelte Kondraskát és összecsókolta. Sokáig énekeltek és táncoltak, aztán mindenki hazament és Kondraska magával vitte nénémet új otthonába.
Ettől kezdve még nagyobb volt nálunk a nyomor. Eladtuk a lovat s az utolsó juhainkat is, és sokszor még kenyér se volt a háznál. Anyám ilyenkor elment a rokonokhoz, hogy tőlük kérjen kölcsön. Nagyanyám nemsokára meghalt. Emlékszem, anyám hogyan siratta, panaszkodott: – Drága, jó anyácskám! Mért hagytál itt engem, keserves nyomorúságban? Miért hagytad cserben boldogtalan leányodat? Ki lesz most már az én támaszom? Hogyan is élhetek nélküled tovább! – Így kesergett, siránkozott még sokáig.