Amikor apám katona volt
A katona olyan gyorsan ment, hogy futva is alig tudtam lépést tartani vele. Beléptünk a házba. A katona fohászkodott egyet, majd köszönt: – Adj isten! – Azután ledobta köpenyét, leült a lócára és körülpillantgatva a szobában, így szólt: – Ez az egész család? – Anyám összerezzent, de nem szólt egy szót sem, csak nézett, nézett a katonára. – Hát nagyanyácska? – kérdezte a katona – és sírva fakadt. És ekkor anyám odaszaladt apámhoz és összecsókolta. Én is felmásztam a térdére, és kotorászni kezdtem a zsebében. Erre apám abbahagyta a sírást és elmosolyodott.
Aztán bejöttek a szomszédok; apám köszöntötte őket, és elmondta, hogy végképp felmentették a katonai szolgálat alól.