Amikor apám katona volt

Olvasási idő: 6 Perc

Egy paraszt elbeszélése

Szegényen éldegéltünk a faluszélen anyámmal, nénémmel (vagyis nővéremmel) és nagyanyámmal. Nagyanyám övvel átkötött, elnyűtt köntöst és házilag szőtt vékony, kockás aljat viselt, s a fejét ócska kendővel kötötte be. Sokkal jobban szeretett és kényeztetett engem, mint anyám. Apám katona volt. Azt beszélték felőle, hogy sokat részegeskedett és ezért adták katonának. Mint valami álomra, emlékszem vissza rá, hogy egyszer, rövid időre hazalátogatott. Szűk kis kunyhóban laktunk, amelynek tetejét középen hajlított gerenda támasztotta meg, és még jól emlékszem rá, hogy én akkor felmásztam erre a gerendára és lepottyantam onnan, alaposan beverve a homlokomat a lócába. Még ma is látszik homlokomon a sebhely.

A kunyhónak két kis ablaka volt, és az egyik be volt tömve ócska ronggyal. Az udvar is szűk volt és nyitott; középen egy öreg teknő éktelenkedett. Udvarunkon csupán egy vén, rokkant gebe ácsorgott, tehenet nem tartottunk, s a lovon kívül nem volt más jószágunk, mint két hitvány juhocskánk meg egy bárányunk. Én mindig ezzel a báránykával aludtam. Száraz kenyéren és vízen éltünk. Nem volt, aki dolgozni járjon; anyám örökösen panaszkodott a gyomrára, nagyanyám meg a fejére, és mindig ott kuporgott a kemence mellett. Csak a néném járt munkába, de ő a maga számára kereste a pénzt és nem a családjának; ruhát vásárolt rajta, és azon volt, hogy mielőbb férjhez menjen.

Emlékszem rá, anyám egyszer beteg lett és azután kisfia született. Anyámat a pitvarban fektették le. Nagyanyám kölcsönkért a szomszédban egy kis kását, és elküldte Nyefed bácsit a pópáért, néném pedig összehívta az ismerősöket a keresztelőre.

Megjöttek a vendégek, három kerek kenyeret hoztak magukkal. A rokonok asztalokat állítottak fel és megterítettek, majd lócákat hoztak és egy dézsa vizet. Aztán mindnyájan helyet foglaltak. Amikor a pap megérkezett, a koma meg a komaasszony előre álltak, s mögöttük állt meg Akulina néni az újszülöttel. Imádkozni kezdtek. Aztán kibontották a csecsemőt, s a lelkész megfogta és betette a vízbe. Én szörnyen megrémültem és felkiáltottam: – Add vissza a fiúcskát! – De nagyanyám haragosan rám mordult: – Elhallgass, mert agyonváglak!

A pap háromszor mártotta be a csecsemőt a vízbe, azután visszatette Akulina néni karjaiba. A néni durva vászonpólyába csavarta a gyermeket és kivitte anyámhoz a pitvarba.

Mikor azután valamennyien asztalhoz ültünk, nagyanyám két tál kását tett elénk; leöntötte olajjal és megkínálta a vendégeket. Miután mindnyájan jóllaktak, felkeltek az asztaltól és megköszönve nagyanyámnak a vendéglátást, hazamentek.

Odamentem anyámhoz és megkérdeztem: – Mama, hogy hívják a kicsit?

– Ugyanúgy mint téged – felelte anyám.

A kisfiú rút volt: keze, lába vékonyka, és folyton bőgött. Ha éjjel felébredt, akkor is csak sírt, anyám pedig ringatta, dúdolt neki. Közben sopánkodott magában, de azért csak egyre énekelt.

Egyik éjszaka felébredek és hallom, hogy anyám sír.

Nagyanyám felkelt és odament hozzá: – Mi lelt, az isten szerelmére?!

– Meghalt a kicsi – mondta anyám.

Nagyanyám tüzet gyújtott, megmosdatta a csecsemőt, tiszta ingecskét adott rá, lepedőbe göngyölte és a szentkép alá fektette.

Virradatkor nagyanyám elhagyta a kunyhót; elment Nyefed bácsiért. A bácsi két ócska deszkát hozott magával és hozzálátott a koporsó elkészítéséhez. Amikor összeeszkábálta a kis ládát, belehelyezte a csecsemőt. Anyám pedig leült a koporsó mellé és csendesen siránkozni kezdett, majd hangosan felüvöltött. Akkor aztán Nyefed bácsi hóna alá kapta a ládácskát és kivitte a temetőbe.