Amikor apám katona volt
Amikor hazahajtották a jószágot, eljött a nővérem is és apám nyakába borult. Apám így szólt: – Ki ez a fiatal menyecske? – Anyám elmosolyodott és azt mondta: – Nem ismeri meg a saját lányát! – Apám erre visszahívta nénémet, megcsókolta és kérdezősködni kezdett sorsa felől. Anyám nekilátott, hogy tojásrántottát süssön, és elszalajtotta a nénémet borért. Néném csakhamar visszatért a pintes üveggel, amely papírral volt bedugaszolva, és az asztalra állította. – Ez meg mi? – kérdezte apám. – Bor, neked – felelte rá anyám. De apám erre így szólt: – Nem, nem, én már öt éve nem iszom. De gyerünk már azzal a rántottával! – Elmondta az imát, leült az asztal mellé és hozzálátott az evéshez. Aztán így szólt: – Ha nem hagytam volna abba az ivást, sose lett volna belőlem altiszt és üres kézzel tértem volna haza. De így, hálaistennek… – S ezzel tarisznyájából egy erszényt húzott elő, tele pénzzel, és odaadta anyámnak. Anyám arca felragyogott, sürögni-forogni kezdett, majd jól elrejtette a pénzt.