A szardiniai király fia
De azzal kecsegtette magát, hogy hátra van még egy fogása és az sikerül. S ha a bárány nem szaladt a farkas barlangjába; ha a galamb nem szállt az ölyv fészkébe, azon gondolatra jött, hogy a farkas keresse fel a bárányt és az ölyv röpüljön a galamb-fészkébe; mert éhes a farkas, éhes az ölyv, éhezik a bárányhúsra, éhezik a galamb piros vérére, éhezik a két szép gyermek lelkére testére. Azért alig fogamzott meg e gondolatja: azonnal beállitott királyi veje elé, ki még most is ott ült nagy búsan a bibor trónuson.
– Felséges vőm! kezdé a banya, ujságot mondok, még pedig nagyot: felséged nemis tudja, hogy birodalma egy főfő-személylyel szaporodott, valami ismeretlen gróffal, vagy tán ép herczeggel, ki a Kopaszhegyen ütötte fel sátorát, s ott pompás kakaslábon forgó, réztetejű várat épittetett. Ennek az ismeretlen személynek annyi a pénze, hogy majd fölveti; mert már eddig is láng ütötte ki magát s köröskörül ég a vár. Azért tanácsom veleje oda megyen ki: küldjön felséged a várba egy követet azon üzenettel: hogy felséged egész királyi háznépével ekkor meg ekkor látogatóba megyen hozzá. Mi pedig majd hajdúkat és a legerősb katonákat felöltöztetjük grófi-, bárói ruhába. Azért öltöztetjük pedig fel, hogy ezekkel próbát tegyünk a vár elfoglalására nézve. Mikor aztán egyszer bent leszünk, könnyű lesz az egész várat, számlálhatlan kincsével, hatalmunkba keriteni.