A szardiniai király fia
A király is tüstént utánuk szaladt, de semmitse látott. Ezért nagy búsan hazafelé bandúkolt, s otthon gondolkozásba esett; eszébe jutott, hogy volt neki egy igen szép felesége, ki azt igérte neki: hogyha őt elveszi, két szép gyermekkel ajándékozza meg; az egyik fiú, a másik leány lesz, az egyiknek a nap, a másiknak csillag lesz a homlokán, mindkettőnek pedig sarkig érő aranyhaja! És ő ma ép ilyent látott a templomban! És az az asszonyi állat, ki neki ily szép igéretet tett, már hét esztendő óta sinlődik hét bivalybőrbe varrva, országot követve, kit minden arra jövő-menő gyalázattal illethet, arczul csapkodhat, a szemébe pökhet, mint a legutolsó személynek, ki a szemétdombon született, ott nőtt fel, még most is ott lakik, nem pedig biborban-bársonyban, aranyos palotában mint az a királyasszony?! Tüstént parancsot adott ki, hogy azt az asszonyi állatot, ki hét bivalybőrbe van bevarrva, abból azonnal fejtsék ki s mondják meg neki, hogy menjen oda, a hová neki tetszik, csak az ő szeme elé ne kerüljön. A parancs azonnal teljesítve lőn s Gubb saját várába vitte a királyasszonyt.