Az aranyhajú gyermekek
Kétszer se kéreti magát az asszony és alighogy beteszi a lábát a házba, kezdi mézes-mázos szavaival tudakolni, hogy egyedül lakik-e.
«Nem anyókám – mondja a lány – van egy fiu testvérem is. Nappal vadászni jár, éjjelre haza jön.»
«Nem unod magad, így egymagadban?» kérdi a boszorkány. – «Ha unatkozom is, mit tegyek? Töltöm az időt úgy, a hogy lehet.»
«Mondd csak gyémántom, szeret-e nagyon a testvéred?» – «Testvérét hogy ne szeretné?»
«Mondanék én neked valamit, lányom – kezdi az öreg – de aztán el ne mondd ám senkinek. Ha majd este haza jön a testvéred, kezdj előtte sírni-ríni, de úgy a hogy csak birsz. Kérdi majd, hogy mi lelt, ne felelj rá semmit, megint kérdi, megint ne szólj neki. Harmadszorra elkezdheted aztán, hogy agyonunod itthon magad, hogy ha szeret, menjen el a tündérkirályné kertjébe és hozzon onnan neked egy ágat. Meglásd, hogy olyan szép ágat sose láttál még életedben.» A lány megigéri, az öreg asszony meg elmegy.