Az aranyhajú gyermekek
Estére kelve csakugyan olyan sírás-rívásra fakadt a lány, hogy egész veresre rítta a szemét. Jön a testvérkéje a vadászatról, látja, hogy ugyancsak odáig a huga, alig győzte a baját kitudni. Fűt-fát mindent megigért a fiu, és hogy teljesítse húga kivánságát, útra kél másnap az aranyhajú.
Megy megy mendegél, pipál, kávét iddogál, addig-addig, mig elér tündérország határáig. Síkságra jut, hol karaván nem járhat, hegyek közzé jut, hol madár nem repülhet, völgyeket lát, hol kígyó nem csúszhat. Álláhnál a bizodalma, úgy megy mendegél, míg egyszerre csak szem nem látta, nyom nem járta rengeteg nagy síkságra jut. Közepén egy szépséges szép palota, az útfélen meg az ördög-anya. Fél oldalából vér, a másikból genyedség folyik, úgy fonogat az útszélen.