Az aranyhajú gyermekek
Másnap megint hozzálát a fiu a vadászáshoz, és amint javában űzi a vadat, megint meg találja a pádisá látni. Egy-két szót vált a fiuval, azzal megy a palotájába, de még nagyobb betegje lett a fiunak, mint annak előtte volt.
Szedelőzködik a bába, megy ismét a házikóba, hát ott a lány kezében a tündérág.
«No lányom – köszönt be a bába, – nem megmondtam? De ez még mind semmi. Ha a tündérkirályné tükrét hozná el a testvéred, tudom Istenem, ezt az ágat a kezedbe se vennéd. Csak azon mód rimánkodj érte, mint a tövisért.»
Még jóformán el se ment a boszorkány, már úgy neki kezdett a lány a rívásnak, hogy alig tudta a bátyja megvigasztalni. Meg-meg nyakába veszi a világot, egyenesen az ördögök anyjához, és úgy elrimánkodik előtte a tükörért, hogy nem tudott neki a dev-asszony ellentállani.