Az aranyhajú gyermekek
«Köszönd annak a földbe ásott ártatlan anyádnak – mondja neki az anyó – különben ezer lelked is oda veszett volna.» Oktatja a fiát, merre menjen, mit csináljon és úgy ereszti útnak.
Veszi vasbotját a kezébe, vassaruját a lábára és ahogy előre megmondta neki a dev, rátalál a két kapura. Az egyik nyitva volt, a másik zárva. Fogja, a nyitott kaput bezárja, a bezártat kinyitja és amint belép rajta, ott egy másik kapu. A kapu előtt egy oroszlán meg egy juh, az oroszlán előtt fű, a juh előtt hús. Veszi a húst, teszi az oroszlán elé, veszi a füvet, teszi a juh elé, és bántatlanúl hagyják bemenni. De ott egy harmadik kapu, előtte meg két kemencze, az egyikben tűz ég, a másik kihamvadt. Az égőt kioltja, a kialudtban tüzet rak, és azzal a kapun át a tündérkertbe, a kertből a tündérpalotába. Veszi a bűvös tükröt és amint siet ki vele, olyat kiáltanak rá, hogy ég-föld rengett belé.