A kátrányember
– Majd én őrzöm a kutat első este. Feküdjetek csak le nyugodtan, majd megmutatom én ennek a lusta nyúlnak, hogy a mi vizünkből nem iszik!
A vadak nyugovóra tértek, a medve pedig leült a kút mellé.
Telt-múlt az idő, a nyúl egyszerre csak kióvakodott a hegyoldalon a bozótból, és észrevette, hogy a vén medve őrzi a kutat. Először nem is tudta, mi most a teendő, aztán gondolt egyet, leült, és énekelni kezdett:
Hoppszasza, csak rajta,
most jobbra, most balra,
csak rajta, csak rajta,
hoppszasza, hoppszasza.
A vén medve fölfigyelt, fölemelte a fejét, és körülnézett:
– Honnan jön vajon ez a gyönyörű zene? – szólt.