A kátrányember
– Majd én megmondom, mit tegyünk vele – mondta végül a medve. – Zárjuk ketrecbe, és etessük, etessük, etessük, ameddig el nem zsírosodik, és olyan kövér nem lesz, mint egy labda, akkor aztán fogjuk meg, dobjuk föl jó magasra, hogy lezuhanjon és szétrepedjen.
– Ó, nagyon kérlek, ne! – jajdult föl a nyúl. – Csak ezt ne tegyétek velem! Mindig attól féltem, hogy így fogok meghalni. Ó, kérlek, találjatok ki bármit, csak ezt ne!
– No, akkor pedig éppen ez lesz a legjobb! – kiáltottak a vadak egyhangúlag.
Bezárták hát a nyulat egy ketrecbe, hordani kezdték neki a jobbnál jobb falatokat: süteményt, lepényeket, cukorkát, mindenféle ízletes eledelt. Lassan-lassan a nyúl kerekre hízott, mint egy labda. Ekkor aztán felvitték a nyulat a hegyoldalhoz, megragadta az oroszlán, megragadta a róka, megragadta a medve, megragadta a majom, aztán lendíteni kezdték előre-hátra, s közben így énekeltek: