Újhold és a Denevérek
Hold-Istenke egyre feljebb emelkedik, ezüstszínben, káprázatban fényeskedik.
– Jobbágyaim, Denevérkék? Jösztök, úgy-e, rimánkodó bocsánatért? Én vagyok ám Újholdacska, vékonypénzű kis Sarlócska. Valamelyes csoda módon, kerekre nőtt sovány arcom s addig-addig gömbölyödtem, míg napnyivá meg nem nőttem. Jobbágyaim, Denevérkék? Jösztök, úgy-e, rimánkodtok bocsánatért?
Szigorút ölt Holdnak arca, komollyá vált szóló szava. Denevérkék nagy féltükben megremegnek, bocsánatért esdekelnek. Összefogják gúnyáikat, levetik bőrsaruikat, meghajolnak, leborulnak, Hold-Istennek alázattal meghódolnak.